8+1 tipp a kullancsmentes kertért

Amerikai kutatók sokkoló állítást publikáltak: a kullancs által okozott Lyme kóros betegek 70%-a saját kertjében fertőződik meg.

A kullancsok ránk, családtagjainkra, és kedvenceinkre egyaránt veszélyt jelentenek az általuk hordozott súlyos betegségek miatt.  A legfontosabb a megelőzés, de azt is tudnunk kell, mit kell tennünk, ha már befúrta magát bőrünkbe az undok kis vérszívó. Erről írtunk már korábban, érdemes elolvasni!

A legtöbben ügyelnek a kullancs elleni védekezésre, amikor erdei sétára készülnek, ugyanakkor nagyon alacsony azok száma, akik a kerti tevékenységekhez is használnak kullancsriasztót. Ez teljesen érthető, hiszen a saját közegünkben biztonságban érezzük magunkat – ám sajnos ez egy hamis biztonságérzet.

A kullancsok még a városi kertekben is jelen vannak. Nemcsak házi kedvenceink, hanem madarak, sünök, apró rágcsálók is behurcolják őket. Mivel egy nőstény kullancs több ezer petét rak, ezért képes egyetlen példány is egy egész kertet benépesíteni!

Ahhoz, hogy tudjuk, mivel űzhetők el a kullancsok, érdemes tudnunk, mit szeretnek, és mitől menekülnek ezek a rovarok. A kullancsok kedvelik a párás környezetet, ezért különösen sok mutatkozik belőlük, amikor egy esős időszak után beköszönt a napos idő. A nap nagy részét a talaj közelében, a nyirkos, sűrű aljnövényzetben töltik, csak hajnalban, illetve napnyugta után, táplálékot keresve kapaszkodnak fel a levelek fonákjára és a fűszálakra. Általában földközelből támadnak, és legfeljebb 1,5 m magasra másznak.

Kerttulajdonosként fontos tudni, hogyan védekezzünk a kertben a kullancsok ellen, mit kell tennünk, hogy elkerüljük az otthoni kullancsveszélyt. Mutatunk pár praktikát!

1. Kutya, cica és a kullancs

Érdemes gyakran átkutatni kedvenceinket kullancs után nyomozva. Ezt akkor is meg kell tennünk, ha nyakörvvel, cseppentős folyadékkal vagy rágótablettával óvjuk őket, hiszen így is előfordulhat, hogy bár kedvencünk nincs veszélyben, mégis megkapaszkodik a szőrében a parazita és kertünkben, vagy akár lakásunkban potyog le.

2. Gyakran nyírj füvet!

 Ha sűrűn nyírjuk füvet, akkor egyrészt a rövid fűben kevesebb bújóhelyet találnak a kullancsok, másrészt több napfény jut a talajra, ezáltal szárítja azt. Mivel a vérszívók a nedves környezetet kedvelik, ezért ezt nem fogják díjazni.

3. Lom-mentesítés

 A kullancsok nem érzik jól magukat nyílt, üres területeken, viszont imádják a búvóhelyekkel teli kertet. Húzz kesztyűt és pakolj el minden felesleges lomot, a felhalmozódott, de nem használt tárgyakat! Így nehezebb dolga lesz a rejtekhelyet kereső kullancsoknak.

4. Ne hagyd a talajon a zöld hulladékot és az avart!

Gereblyézzük össze a lehullott leveleket és ne hagyjuk a fák alatt vagy összehúzva, mert így ideális menedéket nyújt a kullancsok számára. Sajnos a komposztálás sem pusztítja el ezeket a rovarokat, így –különösen, ha az előző években sok kullancs volt a kertünkben – érdemes zsákokba gyűjteni és elszállíttatni az avart. Ha a zöldhulladékot komposztálod, akkor ehhez zárt komposztálót válassz, mert az egyik legjobb kullancsfutár a sün, aki szívesen megbújik a zöldhulladék, fanyesedék alatt.

5. Kaviccsal a kullancs ellen

 Ha kertünk erdő vagy mező szélén van, akkor érdemes akadályt építeni a kullancsoknak, hogy megakadályozd a bejutásukat. Nyugi, nem várat kell építened: elég a kerítés mellett félméternyi sávot leszórni valamilyen könnyen melegedő anyaggal (például kavics, murva), mert a kullancsok nehezen jutnak át a napsütésben felmelegedő, száraz felületen.

6. Kullancsűző növények

Háborúzni kell, nem csatázni! Egy-egy csapással – például permetezéssel – ideig-óráig távol tarthatod a félelmetes vérszívókat, de sajnos előbb utóbb visszatérnek. Vagyis ha nem csak csatát akarsz nyerni, akkor el kell venned a kedvüket a visszatéréstől! Fegyvertény, hogy a kullancsok bizonyos növényeket kifejezetten utálnak és elkerülnek. Ilyen például a levendula, a rozmaring, a zsálya, a körömvirág, a páfrány, a menta, a macskamenta, a geránium, a fokhagyma, az eukaliptusz. Ahhoz, hogy távol tartsd a kullancsokat, érdemes ezeket a kerítés közelébe valamint a kertbe a füves-fás rész elválasztásához ültetni.

7. Természetes kullancsirtó spray-k

Van néhány házi főzet, amelyek jól beválnak kullancsűzőként.

  • A  madárcseresznye főzete nemcsak a kullancsok ellen kiváló, hiszen elrettenti a szúnyogokat  és pókféléket is. Tedd egy nagy fazékba az apróra vágott gallyakat, öntsd fel vízzel és főzd 30 percig. Ha lehűlt, szűrd le és már locsolhatod, vagy permetezheted is a növényeidre.
  • Erdei iszalagra önts forró vizet, és hagyd állni 2-3 órán keresztül, majd a szűrd le és mehet a főzet a növényekre.
  • Illóolajokkal is mérhetsz halálos csapást a kullancsokra: a cédrusolaj például képes blokkolni a kullancsok illatanyag-receptorait, megzavarja testi folyamataikat, kiszárítja őket, és még nimfaállapotukban végez velük.

8. Védekezhetünk vegyszerekkel is

Csak végső esetben javasoljuk a kullancsölő vegyszerek használatát. Ehhez szakembertől kérj segítséget, és kalkulálj évi három permetezéssel, ugyanis a permetszerek csak a kullancs egy bizonyos fejlődési állapotában hatnak.

+1: Gyöngytyúk

 Nehezen tudjuk elképzelni, hogy valaki a kullancsok ellenei harc miatt adná a fejét baromfitartásra, de mindenesetre érdekes tény, hogy a gyöngytyúk a kullancsirtás specialistája. Igazi csemege számukra ez az apró vérszívó és igen hatékonyan csipegetik össze őket.

Addig is, amíg megszabadulsz a vérszívók seregétől, használd a vészhelyzetben a Stop Tick gyorsfagyasztásos kullancskiszedő szettet, hiszen a kullancsot haladéktalanul el kell távolítani emberből, állatból egyaránt. A Stop Tick orvostechnikai eszköz egyedi gyorsfagyasztásos technológiájának köszönhetően megakadályozza, hogy a parazita fertőző nyála kifolyjon, illetve védelmet nyújt testének szétválása ellen, így jelentősen csökkenti a kórokozó anyagok átvitelének kockázatát az eltávolítás során. A készülék 60 adagot tartalmaz, ami körülbelül 40 kullancs biztonságos eltávolítását teszi lehetővé.

Vélemény, hozzászólás?