6 egyszerű tipp, melyekkel óriási változásokat érhetsz el az életedben

Az új év első napja tökéletesnek tűnik arra, hogy megreformáljuk az életünket, véghezvigyük a régóta halogatott változásokat az életünkben.

Nincs ember, aki tökéletesen elégedett önmagával, az életével, a szokásaival. Mindnyájunknak vannak tervei, álmai, melyekhez változások szükségesek – legyen az lemondás az esti nassolásról, vagy a kanapén tespedésről, a dohányzásról való leszokás vagy épp a rendszeres sport elkezdése. Néha kampányszerűen bele is vágunk, hiszen tudjuk, érezzük, látjuk, hogy az egészséges életmód mekkora szereppel bír. Erre rátesz egy lapáttal a karácsonyi ünnepek ízorgiáival együtt járó bűntudat és mindettől már egyenes út vezet a szilveszteri fogadalmakig.

Így születnek meg az irreális célok, a „holnaptól minden másképp lesz” fogadkozások és a betarthatatlan önszabályozások. Jobb, ha tudod, hogy az újévi fogadalmak 90 százaléka bedől. Van, akinél már-egy két nap alatt, a többségnél pedig februárban. A durr-bele változások a legnehezebbek: a „ma még ehetek, amennyi belém fér, de holnaptól léböjt kúrán leszek” mentalitás elterjedt ugyan, de egyáltalán nem hatékony. Érdekes tény az is, hogy a fogadkozók majdnem harmada elfelejti menet közben számon tartani az eredményeit, sőt, sokan az egész fogadalomról megfeledkeznek.

Van abban logika, hogy a teljes változás a célravezető és ennek szellemében az élet több területén egyszerre kell reformokat bevezetni. Ugyanakkor ez kétségtelenül nehezen betartható, hiszen jön egy-két program, egy kis plusz stressz és már be is csúszik egy régi, kitörölni kívánt szokás. Ráadásul, ha egy részterületen kilengünk, akkor már nem tűnik bűnnek a másik részterületen is szüneteltetni a vállalást.

Hogyan lehet ezt hatékonyan csinálni?

A pszichológusok fokozatosságot javasolnak, a változtatásokat apró, könnyen teljesíthető dolgokkal érdemes kezdeni. Ha a kisebb vállalásokban sikereket érsz el, akkor megnő az önbizalmad és ettől nagyobb eséllyel vágsz bele a nagyobb erőfeszítést, kitartást és akaraterőt igénylő változásokba is.

Azt is lényeges megemlíteni, hogy sokszor nem látjuk a fától az erdőt, nem is azt a területet akarjuk megreformálni, ami az alapproblémánkat okozza. Az esti nassolás okozója lehet például a stressz és a kialvatlanság – így, ha nem az okozatot, hanem az indikátort kezeled, akkor nagyobb sikert fogsz elérni.

Adunk pár tippet, melyek hasznosak lehetnek egy életmódváltáshoz, anélkül, hogy drasztikus direkt változásokat eszközölnél:

1. Aludj eleget!

Mindenki tudja, de kevesen tartják be: a felnőtteknek napi 7-8 óra alvásra van szükségese. Lehet, hogy úgy érzed, hogy neked napi 4-5 óra is elég, de elegendő alvás nélkül agyunk és testünk öregedési folyamata idő előtt elkezdődhet, illetve felgyorsulhat. Ha szorítanak a határidők, vagy csak késő este van időd a szellemi kikapcsolódásra, akkor sokszor időpocsékolásnak tűnhet az alvás. Ilyenkor az alvásidőd feláldozod a produktivitás oltárán – de ha nem alszol eleget, nehezebben koncentrálsz, ingerlékenyebb leszel és a gondolkodásod hatékonysága is romlik. Épp ezért érdemes este 11 előtt ágyba bújni, hogy szervezeted regenerálódni tudjon.

 

2. Keep Calm

Vannak embert próbáló élethelyzetek, de van, hogy mi magunk aggódjuk túl a hétköznapokat. Nem érdemes állandóan a problémáidon gyötrődni, hiszen azzal csak energiát veszítesz és a görcsös akarat nem oldja meg a gondodat.  Tanuld meg elengedni a nehézségeket, próbáld mindennek a jó oldalát nézni és minél kevesebbet stresszelni. Tartsd szem előtt Marcus Aurelius elhíresült gondolatát: „Uram, adj erőt, hogy megváltoztassam a megváltoztathatót, Türelmet, hogy elviseljem a megváltoztathatatlant, Bölcsességet, hogy megkülönböztessem a kettőt!”

3. Táplálkozás

Bejgli, szaloncukor, zserbó, töltött káposzta – ki tudna ezeknek ellenállni? Így hát nem csoda, ha felszaladt néhány kiló az ünnepek alatt, hidd el, nem vagy egyedül a gonddal… Ráadásul ilyenkor mindenhonnan zúdulnak ránk a „jobbnál-jobb” tanácsok, hogyan fogyjunk le a versenysúlyunkra, mindezt drasztikus (és persze szuper tuti) étrendekkel megtámogatva. Szerintünk vesd el a női magazinok jó tanácsait! Nem jó, ha egyik nap még a rendes napi adagod másfélszeresét fogyasztod, majd másnap átállsz egy 500 kalóriás sanyargatásra. Csökkentsd fokozatosan az adagokat, kerüld az édességet, egyél naponta ötször keveset, figyelj a szénhidrátbevitelre és igyál sok vizet. Sokkal hatékonyabb leszel, mint egy elkezdett, de félbehagyott brutál diétával, ami ráadásul sok esetben egészségtelen is!

4. Sport

Legtöbben az időhiányt lobogtatják kifogásként. Ha te is közéjük tartozol, akkor hiába is tanácsolnánk a heti három edzést… Viszont így is tudsz változtatni! Ahová lehet, menj gyalog, sétálj nagyokat, TV nézés közben végezz lábemeléseket, felüléseket, hétvégenként kirándulj a családoddal – ezzel máris sokat tettél az egészségedért! Keresgélj a YouTube-on, mindenféle edzéstípusból találsz fent videókat, a capoeira tréningtől a bokszon keresztül, az aerobicon át a jógáig. Próbálj ki többféle edzést, biztosan lesz közöttük olyan, amit örömmel csinálsz!

 

5. Töltődj fel!

A kevés szabadidő, a sok stressz és a járványügyi korlátozások – ezek külön-külön is alaposan beszűkítik a programlehetőségek körét.  Mivel azonban mindenkinek szüksége van új ingerekre, társas kapcsolatokra, meg kell találnod a feltöltődés számodra járható új útjait. Hosszas telefonos traccsolás a barátokkal, online színházi előadás, vagy épp virtuális múzeumlátogatás? Mindegy, az a lényeg, hogy élvezd!  A feltöltődéshez szükséged van erre, kortól függetlenül!

6. Keresd a szépet

Egy szép cipő, egy táska, vagy lakberendezési tárgy? Áldozz arra, ami örömet okoz neked! Vedd magad körbe szívednek kedves dolgokkal, hiszen sokkal könnyebb vidámnak és pozitívnak lenni szép tárgyak között. Kiváló feltöltődés az is, ha megszépítesz valamit: fess át egy bútort, varrj egy kispárna huzatot, készíts egy képet – a kreatív alkotás gyógyító hatással van a lélekre.

Vélemény, hozzászólás?